Szeleczky Manó (Emmánuel) és Négyessy Amália lányaként született.
1933-ban érettségizett a budapesti Veres Pálné Gimnáziumban.
1936-tól 1944-ig 26 magyar és egy olasz–magyar film női főszerepét alakította.
1937-ben diplomázott a Színművészeti Akadémián. A Nemzeti Színház ösztöndíjas, majd rendes tagja lett (1936–1941). 1939-ben Farkas–Ratkó-díjat kapott. 1940. június 8-án házasságot kötött a nála három évvel idősebb Haltenberger Gyula gépészmérnökkel.
1942-1943-ban a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött. 1944 elején a Madách Színházban vendégszerepelt. 1944 őszén ismét a Nemzeti szerződtette. A budapesti A Reggel című napilap 1945. április 16-án azt közölte, hogy Sopronban öngyilkos lett. A budai rendőrség politikai osztálya által elfogott Haltenberger Gyula is megerősítette ezt a később álhírnek bizonyult információt.
1945-ben elhagyta az országot, a népbíróság távollétében elítélte háborús magatartása miatt, egyebek közt azért, mert 1944 novemberében egy ún. „Hungarista Est” keretében elszavalta a Föl a szent háborúra! című, az orosz támadás elleni védekezésre buzdító Petőfi-verset, amit a Magyar Rádió is közvetített. Előbb Ausztriában és Olaszországban élt, majd 1948-ban Argentínába költözött, ahol kezdetben a Magyar Színjátszó Társaság előadásain szerepelt.
1951-ben megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat, s fellépett emigráns német színházak előadásain is. 1949-1974 között a világ magyar településeit látogatta önálló műsoraival.
1962-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol Wass Alberttel szinte azonnal felvette a kapcsolatot. Levelezésükből kiderül, hogy a későbbiekben az egyetemes magyar ügy szolgálatában végzett munkájukban szorosan együttműködtek. Több hanglemezt is kiadott. Vonzó külsejével, színpadi megjelenésével, intelligens és természetes játékával fiatal leányokat, lírai hősnőket és naivákat alakított rövid magyarországi pályáján. Emigrációs előadóművészi tevékenységét kulturális misszióvá szélesítette. Szeleczky második férje amerikai állampolgár volt.
1993-ban a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1947-es koholt vádak alól, és teljes rehabilitációban részesítette. Még abban az évben Wass Alberttel együtt megkapták a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést. 1998 őszén hazatelepült, Érden élt. 84 esztendősen, 1999. július 12-én halt meg, gyermektelenül. Végakaratának megfelelően Nekézsenyben, a család kriptájában helyezték örök nyugalomra.
2007-ben posztumusz Magyar Örökség díjban részesült.